Névnap

Ma 2018. február 18., vasárnap, Bernadett napja van. Holnap Zsuzsanna napja lesz.

Eseménynaptár

A naptárban fehér keretben szereplő napok jelölik az eseményeket
február
H K Sz Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Hírlevél

Oldal ajánlás

Újpest Kártya

Újpest Kártya

Ismerje meg!

Széll Kálmán Terv: intézkedések az államadósság csökkentésére

Ki olvas minket?

Oldalainkat 56 vendég böngészi
A szabadság mint megtartó erő Nyomtatás E-mail
2014. március 17.

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének százhatvanhatodik évfordulójára emlékeztek az önkormányzati ünnepségen a Petőfi-szobornál.

 

Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, március 15-e ünnepe volt az, amelyet sosem tudtak elvenni tőlünk. Ugyancsak hangsúlyozta a szellemi szabadság(unk) fontosságát is, amelynek történelmi és mai újjáépülésünket köszönhetjük. Az ünnepi műsort a Bem Néptáncegyüttes, a Tungsram Kodály Zoltán Férfikar, valamint a Könyves Kálmán Gimnázium és a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola műsora színesítette.

 

Ez az a nap, amit a szívünk mélyén akkor is megünnepeltünk minden esztendőben, amikor nyilvánosan nem lehetett – kezdte beszédét Dr. Hollósi Antal, majd kitért arra, hogy a történelem során többféleképpen – hol fegyverrel és megtorlással, hol tiltással, máskor pedig átszínezéssel, kisajátítással próbálták elvenni tőlünk.

 

Forradalom és szabadságharc: egymástól elválaszthatatlan fogalmak számunkra. A világ nem érti, amikor mi változtatni akarunk, van, akit lenyűgöz, és van, akit aggodalommal vagy irigységgel tölt el. Van, aki részese akar lenni, annyira, hogy kész meghalni is érte, mint a 48/49-es szabadságharc sok-sok nem magyar származású hőse. És van, aki akkor is veszélyt lát benne, ha a föld másik féltekéjén él – folytatta gondolatait.

 

Dr. Hollósi Antal kiemelte: sohasem számbeli fölényünkkel, hanem egyedi, addig soha nem látott bátor és váratlan, sokszor szemtelenül ötletes húzásainkkal értünk célt és nyertük el a világ elismerését és ugyanez az ötletesség jellemzett minket a huszadik század folyamán és 2010-ben is. Ez a legfőbb erőforrásunk, érdemes továbbra is a magunk útját járni egy olyan korszakban, amelyben a tudás és a szellem ereje ismét felértékelődik – zárta gondolatait Újpest országgyűlési képviselője.

 

A műsor további részének gerincét a könyves Kálmán Gimnázium hetedikeseinek műsora adta, akik egy filmforgatásba ágyazva elevenítették fel a forradalom eszméjét és mutatták be néhány mondatban a szabadságharc nagy alakjait, köztük Petőfit, Kossuth-ot, Batthyány Lajost és Lebstück Máriát.

 

Műsorukat követően a Petőfi szobor koszorúzása következett. Az önkormányzat nevében Dr. Hollósi Antal Rádi Attila alpolgármesterrel közösen helyezte el az emlékezés virágait, őket pedig több képviselő, valamint civil szervezetek vezetői követték.

 

A megemlékezés a Szózattal ért véget.

 

(ujpest.hu)

 

Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő ünnepi beszéde. Elhangzott március 15-én, a Petőfi szobornál.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Ez az a nap, amit a szívünk mélyén akkor is megünnepeltünk minden esztendőben, amikor nyilvánosan nem lehetett.

 

Március 15-ét mindig el akarták venni tőlünk. Volt, hogy erőnek erejével, fegyverrel, megtorlással, tiltással, vagy álnok kisajátítással, ravasz propaganda trükkökkel, átszínezéssel, vagy egyszerűen csak elhallgatással,de mondhattam volna elhallgattatást is,mégsem tudták elvenni.

 

Ehhez a naphoz csökönyösen, konokul ragaszkodtunk, megőriztük, megtartottuk a szívünkben minden korban, minden nehézség közepette.

 

Tisztelt Ünneplők!

 

Azon a március 15-én, az eső egész nap esett. De a rossz idő már nem tudta feltartóztatni azokat, akik elhatározták, hogy megváltoztatják a világot és kivívják a magyar szabadságot, mert szabad országban, szabad világban akarnak élni.

 

Ma ismét rájuk emlékezünk, s hőstetteik előtt fejet hajtva ünnepeljük a magyar szabadságot, a 48-as magyarok dicső forradalmát és szabadságharcát.

 

Dr. Hollósi Antal

 

Forradalom és szabadságharc: egymástól elválaszthatatlan fogalmak számunkra már kisiskolás korunk óta. Ahogy elválaszthatatlan számunkra az érzés, hogy a hazánk megújítására, a nemzet felemelésére szőtt közös terveink és törekvéseink mindig külső ellenállásba ütköznek.

A világ nem érti, amikor mi változtatni akarunk. Különös és idegen más népek számára a mi szabadságunk, ahogy a nyelvünk, az észjárásunk és számos szokásunk, hagyományunk is.

 

Van, akit lenyűgöz, és van, akit aggodalommal vagy irigységgel tölt el. Van, aki részese akar lenni, annyira, hogy kész meghalni is érte, mint sok-sok nem magyar származású hőse a 48/49-es szabadságharcnak. És van, aki akkor is veszély lát benne, ha a föld másik féltekéjén él.

 

A magyar szabadság mindig érzékenyen érinti a világot.

 

Nem könnyű megérteni ennek az okát, de számomra a szabadságharc néhány érdekes eseménye valamit megvilágít abból, hogy mi lehet oly különleges a mi szabadságunk természetében és megnyilvánulásában.

 

A kis trombitás történetét Krúdy Gyula jegyezte le.

 

Az egyik huszárszázadnak egy apró termetű pásztorfiú volt a trombitása. Amilyen kicsi volt, olyan erővel tudta fújni, de kis termete miatt mindenki ugratta, nem vették komolyan. Egy este a századnak meg kellett állnia, mert az útba eső várost megszállta az ellenség.

 

Akkor a trombitás olyat tett, amire senki nem gondolt. Belovagolt éjszaka a városba és teli tüdőből fújta azt az indulót, amellyel a huszárok rohamra szoktak indulni. Végig nyargalt a városon és egy percig se hagyta abba. A vaksötét éjszakában riadtan ébredt föl az ellenség, amely a folyamatos trombitaszót valódi támadásnak vélte és kihátrált a városból,így a huszároké lett a város.

 

Hasonló példával szolgál az 1848. október 7-én lezajlott ozorai csata. Először ott is hatalmas túlerővel nézett szembe a népfelkelők csekély létszámú csapata.

 

Ezért azt eszelték ki, hogy nem mennek le a völgybe megküzdeni a horvát sereggel, inkább fölmentek a hegygerincre és ott masíroztak körbe-körbe másfél napon át úgy, hogy a lent táborozó ellenség lássa őket. Vonulással, dobpergéssel, trombitaszóval és kiéheztetéssel ásták alá a horvátok önbizalmát. Így húzták ki az időt, amíg megérkeztek Perczel és Görgey csapatai. És ekkor a csapdába került császári hadosztály letette a fegyvert.

 

Az 1848-49-es szabadságharcból számos hasonló történet maradt ránk, ezek mindegyike a magyarság különleges képességének és bátorságának állít emléket.

 

Mi magyarok sohasem számbeli fölényünkkel, hanem egyedi, addig soha nem látott bátor és váratlan, sokszor szemtelenül ötletes húzásainkkal értünk célt és nyertük el a világ elismerését.

 

„A magyarság magatartása ésszel föl nem fogható, kívül esik a józan, az érdekeket, a következményeket latolgató gondolkodáson. Létét vakmerő harcainak köszönheti” – írja Illyés Gyula.

 

A bátorság vitt szembe minket mindig a túlerővel, de a sikerhez elővettük a másik képességünket, a páratlan magyar gondolkodást, ha úgy tetszik huncutságot.

 

Megmutattuk – ahogy az a magyar kultúrkör népmeséiben is mindig megtörténik –, hogy a legkisebb királyfi, a legkisebb kondáslegény túljár a hatalmasok eszén.

 

Bátorság és lelemény. Én úgy vélem, ez teszi a mi szabadságunkat oly különlegessé. A bátorság úrrá lesz a félelmen, a lelemény pedig a tehetetlenség érzésén. A bátor, leleményes ember így nyeri el magának a szabadságot, hogy ő alakítsa a jövőt, a világot, a maga sorsát. Már akkor is szabadon dönt, amikor olyan célt tűz maga elé, amilyet más nem mer, és olyan úton indul feléje, amelyre más nem is gondolt.

 

A magyar szabadság nem akkor kezdődik, amikor kivívjuk, hanem már akkor, mikor elkezdünk vívni érte.

 

Vagyis számunkra a szabadság nem pusztán cél, nem eszmény, hanem mi, magunk vagyunk az.

 

A szabadság bennünk munkáló, éltető ösztönünk, amit valójában soha, semmivel nem lehet elvenni, kiirtani belőlünk. Hosszabb-rövidebb időre el lehet fojtani, de egyszer csak előtör és olyankor senki és semmi sem állhat útjába. Ezért ragad magával, és ezért riaszt másokat.

 

„A saját utamat járom.” A krónikák szerint ez volt Gróf Batthyány Lajos jelmondata.

 

Mi magyarok, ma is a saját utunkat járjuk. Ebben a szellemi szabadságban, a bátorságban és leleményességben van az erőnk.

 

Ennek a szellemi szabadságnak köszönhetjük, hogy a történelem minden viszontagsága, csapása ellenére ma is itt vagyunk és újra van jövőnk a XXI. századi Európában.

 

Ennek a szellemi szabadságnak az elnyomatásban töltött évtizedek, sőt évszázadok alatt is megőriztük magyarságunkat. Ez a szellemi szabadság volt az, amely talpra állított minket két világháborút követően, és segített mindannyiszor újrakezdeni és újjáépíteni Magyarországot, 1920 után, 1945 után, 1989 után és 2010-ben.

 

Mi tudjuk, érezzük, hogy mindenfajta gyakorlati, anyagi szabadság kivívásához a szellemi szabadságunkra van szükségünk.

 

Ma is ez a legfőbb erőforrásunk. Érdemes tehát továbbra is a magunk útját járnunk, a bátorság és lelemény magyar útját, egy olyan korszakban, amelyben hitem szerint ismét felértékelődik tudás, a szellem ereje.

 

Hiszek abban, hogyha mi, magyarok a következetesen a magunk útját járjuk, ahogy Batthyány, Petőfi, Széchenyi, a kis trombitás, az ozorai katonák és a mindenkori magyar szabadságharcosok, akkor az előttünk álló korszak, ha esik, ha fúj, a megvalósult és megélt magyar szabadság korszaka lesz. Ez csak rajtunk múlik. Tegyünk érte együtt.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

Már nem lehet hozzászólni a cikkhez.