Névnap

Ma 2017. augusztus 24., csütörtök, Bertalan napja van. Holnap Lajos és Patrícia napja lesz.

Eseménynaptár

A naptárban fehér keretben szereplő napok jelölik az eseményeket
augusztus
H K Sz Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Hírlevél

Oldal ajánlás

Újpest Kártya

Újpest Kártya

Ismerje meg!

Széll Kálmán Terv: intézkedések az államadósság csökkentésére

Ki olvas minket?

Oldalainkat 71 vendég böngészi
Megemlékezés a kommunista diktatúrák újpesti áldozatairól Nyomtatás E-mail
2015. augusztus 10.

 

Augusztus 5-én este az Emlékkőnél a kommunizmus újpesti áldozatainak tiszteletére tartott megemlékezést Újpest Önkormányzata. Az alábbiakban Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő beszédét közöljük.

 

Tisztelt Emlékezők! Hölgyeim és Uraim!

Kedves Újpestiek!

 

Az első Polgári Kormány döntése értelmében 2000 óta minden esztendőben február 25-én országosan, míg az Újpesti Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. decemberi döntése alapján minden év augusztus 5. napján emlékezünk meg a kommunista diktatúrák újpesti áldozatairól.

Sokak előtt ismert, hogy a II. világháború után a megszálló orosz csapatok 1947. február 25-én hurcolták el a Kisgazda Párt antikommunista főtitkárát, Kovács Bélát a Szovjetunióba, ahonnan csak szörnyű, embertelen megpróbáltatások után 1955-ben térhetett haza.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A véres, szélsőbaloldali, kommunista diktatúra évtizedei alatt Magyarországon annyi embert kínoztak meg, annyi embert hurcoltak el a Gulágra, Málenkij-robotra, szovjet és hazai kényszermunkatáborokba, annyi családot tettek tönkre és telepítettek ki, annyi egyházi és szerzetesi közösséget vertek szét, annyi ártatlan embert ítéltek el és végeztek ki koncepciós kirakatperekben, hogy az év 365 napjából bármely napon megemlékezhetnénk Róluk.

Kovács Béla a kommunista diktatúrák magyarországi áldozatainak szimbóluma, hiszen Őt szovjet katonák fogták el és szovjet bíróság ítélkezett felette, mindez magyar földön történt, de úgy, hogy büntetését a Szovjetunióban kellett letöltenie.

Ugyanakkor az újpesti áldozatok szimbóluma lehet a szovjetbarát Kun Béla, Stromfeld Aurél és Szamuely Tibor katonái által az 1919-es kommunista tombolás alatt kivégzett újpesti „ismeretlen, úriasan öltözött férfi”, vagy Boldog Sándor István újpesti vértanú szalézi szerzetes, Aki a kommunisták bitófáján lehelte ki lelkét, nem is beszélve az 1956-os szabadságharc után ’59-ben kivégzett Újpesti Forradalmi Bizottság hét tagja, köztük Kósa Pál vagy éppen Dr. Rajki Márton is.

 

A Marx és Engels által kidolgozott kommunista eszmék a kizsákmányolás-mentes társadalmat tűzték ki célul. Azonban, ahogy látjuk a XX. század történelmét, az elmélet és a megvalósítás gyakorlata között bizony volt némi különbség. A diktatórikus rendszerek az eredeti gondolatoktól eltérve a terror eszközével tartották fent hatalmukat. A vasfüggönytől keletre eső országokban a mindennapossá vált félelem légkörében megfeledkeztek az emberi méltóság alapjáról, a szabadságról. Senki sem tudta, hogy mit hoz a holnap, mert a diktatúra önkénye beférkőzött a mindennapokba, így a félelem légköre megölte a szabadság érzését. Az embereket megnyomorították, a lelkeket bezárták, a diktatúra az agyakat átmosta, a fiatalok jövőjét eladta, és az egypártrendszerrel kizárólagos hatalmat alakított ki vallás, Isten és Krisztus nélkül.

A kommunisták földi paradicsomot és minden ember felemelését ígérték, ahol a javakból mindenki egyformán részesül. Azt mondták, hogy a tudomány minden kérdésre választ ad és megoldja az emberek napi problémáit. De csak rémálomba illő vállalkozások indultak, pl. falvaink határába gyapotültetvényeket telepítettek, barakkvárosokat építettek, a folyók folyásirányát akarták megfordítani, a legjobb termőföldjeinkre pedig gyárakat építettek. Mondván, a tudomány és a technika minden problémára megoldást nyújt.

 

Igen, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tudnunk kell ezekről az eseményekről!

Ismerjük a mondást, az a nemzet, amely nem ismeri múltját, arra van ítélve, hogy újra átélje és elszenvedje azt. Múltunkat, kontinensünk és nemzetünk történelmét ismernünk kell, hogy tudatosítsuk magunkban, az, ami a véres XX. században megtörtént, soha többet nem ismétlődhet meg. Nem lehet többet holokauszt, ahogy nem lehet többet kommunizmus sem. Nem ismétlődhet meg az, hogy egy gyilkos eszme miatt a Szovjetunióban 20 millió, a kommunista Kínában 65 millió, Észak-Koreában, Vietnámban, Kambodzsában, vagy itt Közép-Európában több millió, a világban összesen 100 millió ártatlant végezzenek ki. Igen, ennyi elhunyt áldozata van a kommunizmusnak!

 

Tisztelt Megemlékezők!

Magyarország sajnos azon rosszabb sorsú országok közé tartozik, ahol szüleink, nagyszüleink, dédszüleink több hullámban is „élvezhették” a kommunisták áldásos tevékenységét, ahol a kiváló elvtársak már hatalomátvételük első pillanatától kezdve terror diktatúrát gyakoroltak, amiről nyugodtan mondhatjuk azt Hölgyeim és Uraim, hogy a kommunista rendszerek velejárója.

És miért is említettem az előbb a Tanácsköztársaság időszakát? Azért mert sajnos a második világégést követő ’50-es évek eleji szörnyű terroresemények számtalan áldozata után sajnos sokszor megfeledkezünk arról a bizonyos 133 napról, ahol közel hatszáz ember pusztult el, köztük sok újpesti is. Szamuely Tibor, aki az országot rettegett „halálvonatával” járta, azt mondta: „a vér lesz az, amely az igazi kommünvilághoz elvezet minket”.

 

Tisztelt Újpestiek!

A valóság az, hogy a II. világháború végétől, 1944-től kezdve, miután a szovjet csapatok hazánk földjére léptek, huszonöt év kihagyás utána újra elkezdte gyűjteni áldozatait a kommunizmus és tette mindezt negyven éven keresztül hol keményebb eszközökkel, hol a puha diktatúra eszközeivel. Kérdés azonban, hogy egyáltalán lehet-e egy diktatúra puha, ahol többek között rendszeresen megfigyeltek családokat, egyházi személyeket, bebörtönöztek olyanokat, akik a diktatúra helyett egy emberközelibb társadalmat szerettek volna építeni.

Ahogy Kovács Béla kisgazda politikus mondta: „éjszaka azt álmodtam, hogy kimentek a németek és nem jött be helyettük senki”, sokan, nagyon sokan ebben reménykedtek 1945 után. Azonban a Vörös Hadsereg országunkat leigázó csapatai és magyar kiszolgálói szabadon kirabolható gyarmatként kezelték hazánkat. Gyakorlatilag nincs olyan magyar család, amelyiket valamilyen szinten ne érintette volna a kommunista diktatúra embertelensége. Kezdve a lányok és asszonyok megerőszakolásával, a már említett málenkij-robottal, a Szibériába deportálásokkal, valamint internálásokkal, a recski, a Buda-déli, a kazincbarcikai, a tiszalöki és a kistarcsai kényszermunka- és gyűjtőtáborokkal, ahol éheztetve, rettenetes körülmények között, szögesdróttal körbevett területeken tartottak fogva indok nélkül tízezreket. De nem szabad megfeledkeznünk a német származású és annak vélt nők és férfiak begyűjtéséről, az utcákról összefogdosott magyarokról, akiknek legtöbbjéről még csak nyilvántartást sem vezettek, a csengőfrászról, a bizonyos éjszaka megjelenő fekete autóról, a bőrkabátos ÁVO-sokról, a kötelező beszolgáltatásokról, és már-már unalomig lehet említeni az Andrássy út 60-at is. De hát hogy lehetne ezt a szót használni a kommunizmus bűneire, hogy unalmas, amikor a világ legembertelenebb rendszere már a XIX. században felütötte fejét és még mind a mai napig létezik pl. Észak-Koreában, Kínában vagy éppen Kubában, fenntartja munkatáborait és bebörtönzi ellenfeleit. Mégis sajnos sokan vannak, akik szerint unalmas folyton a kommunizmusról beszélni.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi azonban emlékezni és emlékeztetni jöttünk ma ide, hiszen míg az emberi öntudat alapja az emlékezet, addig a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet. Ahogy júliusban a Mártírok utcában megemlékeztünk a zsidó és cigány testvéreink elhurcolásáról, most azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a kommunizmus bűneire, bűnöseire és természetesen az áldozatokra, hiszen egy erős közösség, amilyen az újpesti is, nem felejt. Vannak olyan események és folyamatok, amiket évtizedek után sem lehet elfelejteni, mert annyira fájó időszaka nemzetünknek, városunknak, helyi közösségeinknek.

 

Kedves Emlékezők!

Újpest egy olyan közösség, amely mindig büszke volt sikereire és hőseire. Sikereire, mert a semmiből rövid idő alatt virágzó város lett, kórházakkal, iskolákkal, sportintézményekkel, piaccal és gyárakkal. Büszkék vagyunk a múlt és a jelen hőseire, Károlyi grófra, Semsey Aladárra, Ugró Gyulára, Bay Zoltánra, Szusza Ferencre, vagy éppen Berki Krisztiánra, Gyurta Danira és Kozák Danutára. De Újpest kiemelten büszke a hősi áldozataira, a ’19-es és ’56-osokra, és azokra a névtelen hőseire is, akik emberek tudtak maradni egy embertelen diktatúra hosszú évtizedei alatt is.

 

Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell az áldozatokra. A reakciósnak kikiáltott újpesti polgárra, a szabotőrnek mondott helyi munkásra, az élősdinek elkönyvelt gyárosra, vagy a klerikális reakciós újpesti papra, aki csak a lelkeket próbálta menteni.

Ezek az emberek szerettek itt élni. Szerettek magyarnak és újpestinek lenni. Azért küzdöttek és azért áldoztak, hogy Ők, családjuk, gyerekeik, unokáik, barátaik, szomszédjaik félelem nélkül, békében élhessenek.

 

Tisztelt Egybegyűltek!

Ahogy a II. világháború utolsó időszakában, az 1944. március 19-én megszállt ország nem védte meg zsidó és cigány lakosait, úgy a kommunista diktatúrában szenvedő Magyarország sem védte meg polgárait sem 1919-ben, sem az ’50-es években, sem 1956 után. Bár Kádárék szavakban nem győzték magukat elhatárolni a Rákosi-rendszertől, módszereikben legalább annyira könyörtelenek voltak. A munkatáborokból és a börtönökből szabadultak számára a kirekesztettség és a folyamatos vegzálás egészen 1989-ig tartott. És erre nincsen semmilyen magyarázat, nincsen semmi féle kifogás vagy ész érv. Az akkori (politikai) vezetők egyszerűen a hosszú évtizedekig tartó szenvedésbe és a halálba vittek tíz és százezreket csak azért, hogy véres eszközökkel fenntartsák megszerzett hatalmukat.

 

Ezeket az áldozatokat, az országtól és Újpesttől elvesztegetett éveket és lehetőségeket már soha senki és semmi nem adhatja vissza nekünk. Közös a fájdalom, közös a gyász és közös a veszteség.

Ne feledjük el, ahogy a nácizmus bűnösei, úgy a kommunizmus, a Rákosi- és Kádár-korszak bűneinek elkövetői még mind a mai napig köztünk élnek, lásd Biszku Béla. Nem szabad soha, semmilyen formában megfeledkeznünk a gyilkosok, a kiszolgálók és a végrehajtók bűneiről!

 

Ezért kell mindig megemlékezni a kommunizmus bűneiről is, ahogy tesszük ezt a Holokauszt vagy, ahogy nemrég tettük a keresztényüldözések áldozataival kapcsolatban. Ha valakiknek, hát Nekik, a kommunizmus áldozatainak kijár a tisztelet, a főhajtás, az emlékezés és az emlékeztetés. Köszönöm!

 

(ujpest.hu)

 

Szóljon hozzá!

A hozzászólásokat moderáljuk ezért kis késéssel jelennek meg az oldalon. Kérjük, kerülje a másokat sértő, személyeskedő, bántó, trágár stílusú kommentelést! Hozzászólása elküldése előtt ne felejtse el beírni az ellenőrző kódot. Amennyiben nem olvasható kódsort kapott, a frissítés feliratra kattintva kérhet új kódot.


Biztonsági kód
Frissítés