| A kerület nem az, ami négy vagy nyolc évvel ezelőtt volt |
|
|
| 2010. július 14. |
|
Előző heti számunkban hírül adtuk: Derce Tamás – aki a rendszerváltás óta Újpest vezetője – bejelentette, idén már nem indul a polgármesteri posztért. Szintén a napokban látott napvilágot a hír, hogy a Fidesz Wintermantel Zsoltot, a párt országgyűlési képviselőjét és újpesti frakcióvezetőjét indítja Újpesten polgármesterjelöltként. – Húsz év hosszú idő. Aki ismeri Derce Tamást, érzékelhette, hogy egy ideje már érlelődött benne ez a döntés. Derce Tamás – ezt hívei és ellenfelei is tudják róla – sosem volt konfliktuskerülő városvezető, ugyanakkor mindig kiváló politikai érzékkel ismerte föl az elkerülhetetlen folyamatokat, látta előre a változásokat. Ezt még akkor is el kell ismerni, ha az elmúlt években Újpest jövőjét, fejlődését illetően több kérdésben is komoly vita alakult ki közöttünk. Lehet szeretni és nem szeretni Derce Tamást, de nem érdemes vitatni, hogy beírta magát Újpest történetébe: egy korszak kötődik a nevéhez. Most emelt fővel, elismert polgármesterként adhatja át a stafétabotot az utódjának. És ez így elegáns.
– A szocialisták az elmúlt négy évben rátelepedtek a fővárosra és Újpestre is. A Gyurcsány-korszak, a nokiás-doboz-politika, a türelmetlen hatalomvágy hatalmas károkat okozott minden magyar családnak. Erre a politikára mondtak nemet a magyarok idén áprilisban. Példátlan erejű összefogással lezártunk egy korszakot, és együtt az emberekkel megkezdtük a nemzeti együttműködés rendszerének felépítését. Büszke vagyok rá, hogy ebből a kerület is derekasan kivette a részét. Új korszak kezdődött az országban és Újpesten is. Nagy kérdés, ki tudjuk-e használni ezt a lehetőséget arra, hogy városunk fejlődésének új lendületet adjunk. Úgy vélem, tovább kell mennünk a változásokban, hogy Újpest az előttünk álló új korszaknak nyertese legyen. Hiszem, sőt tudom, hogy összefogással képesek vagyunk erre. Úgy is mondhatnám: együtt az újpestiekkel, együtt Újpestért. (forrás: Helyi Téma) |













Tényleg nem olyan már Újpest, mint volt régebben.
Nagyban megy a rongyrázás, emberek veszélyeztetése és a közpénzek szórása. Ládákba ültetik az ócska fákat, amik nem is adnak árnyékot, pedig már három évesek. Virágokra költik a sok pénzt, pedig lenne jobb helye is pl. idősek gyógyszertámogatása. Most meg luxus tűzijátékot csinálnak, pedig országosan visszafogott volt az ünnep. Véget kell vetni ennek az újpesti MSZP-s pénzszórásnak Wintermantel úr!