Névnap

Ma 2017. október 21., szombat, Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.

Eseménynaptár

A naptárban fehér keretben szereplő napok jelölik az eseményeket
október
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Hírlevél

Oldal ajánlás

Újpest Kártya

Újpest Kártya

Ismerje meg!

Széll Kálmán Terv: intézkedések az államadósság csökkentésére

Ki olvas minket?

Oldalainkat 108 vendég böngészi
Százmillió Nyomtatás E-mail
2011. február 25.

Kétféle embert ismertek a hithű kommunisták: akik ellenük voltak és akik nem. E kétféle emberre ugyanaz a sors várt az éppen hatalmon lévőktől: börtön és/vagy halál. (És voltak a reformerek, ők néha megúszták.)

 

Aki figyelmesen elolvassa az SZK(b)P történetét, könnyen átláthatja: a kommunizmus áldozatai közt nagyon sok volt a kommunista, de valamiért őket ma már nem szokás a kommunizmus áldozatai közt emlegetni. Mi, itt, Magyarországon jó ideig mártírként említettük Rajk Lászlót, ma már ez nem trendi. Hosszú volna felsorolni azon magyar kommunisták nevét, akik Rákosi és Kádár akasztófáin végezték, egy elgondolkodó főhajtást akár ők is megérdemelnének a Kommunizmus áldozatainak emléknapján.

 

"Amíg emlékszünk a múltunkra, addig nemzet maradunk. Amíg együtt hajtunk fejet a diktatúrák áldozatai előtt, és nem felejtjük, mivel tartozunk hőseinknek, addig szabadok maradunk" - mondta egyik beszédében Schmidt Mária történész. A főhajtás a hősöket mindenképpen, minden koron megilleti, de kérdés, mi legyen azokkal, akik különleges cselekmények "elkövetése" nélkül lettek áldozatokká. Az emléknap a nemzeté, a nemzeti érzés akkor teljesedhet ki bennünk, élőkben és emlékezni képes állampolgárokban, ha ezen a napon azokra az áldozatokra is gondolunk egy sóhajtásnyi ideig, akiknek nincsenek, nem voltak történelmi méretű tetteik.

 

A közelmúlt egyre távolodik. Hol vannak azok az idők, amikor az egyszerű ember, igen, a gyári munkás, a kolhozokba gyömöszölt parasztember csak titkon gondolhatta végig, miféle sors jutott neki? Nem lázadt fel sorsa ellen, tűrt, úgy tanulta a szüleitől, hogy minden rossz elmúlik egyszer, hogy az isteni gondviseléstől többet lehet remélni, mint a hatalmon levőktől. Éhbérért dolgozott a tőle elvett földön, a neki ajándékozott gyárban. Viccet még a kocsmában sem mert mesélni, rendes diktatúrákban - márpedig a kommunisták diktatúrája, végnapjait leszámítva "rendes" volt - egy viccért is börtön járt.

 

Kevés szó esik azokról a kispapokról, akik őszinte szóval, nyitott lélekkel fordultak híveik felé: köztük sokan mártírként végezték be földi pályafutásukat, a boldog feltámadás reménysége alatt. Egy közös főhajtást ők is megérdemelnek, ha méltók akarunk maradni szabadságvágyunkhoz. "Mi magyarok nem tudunk szabadság nélkül élni. Most azt kell megmutatnunk, hogy hogyan élünk a szabadsággal" - ezt is a történész mondta, s tavaly tavasszal kiderült, tudunk élni a szabadsággal.

 

Ami itt, a Kárpát-medencében, szebb szóval: a Kárpát-hazában nem könnyű feladat. Európa még mindig nem fogta föl, mi a mi valódi bajunk. Európa nyugati felében az értelmiség 1956-ra még felkapta a fejét, hogy aztán 1968 augusztusáig fel se emelje. A kommunizmus valahogy elkerülte őket, egy-két szélsőségesen balos fiatalembert leszámítva. (Közülük az egyik most habzó szájjal rontott a médiatörvény vajúdása közben Magyarországra, ha értjük az iróniát, őt is be tudnám sorolni a kommunizmus áldozatai közé, de nem teszem.)

 

Tisztelem az igazi mártírokat. Ahogy azokat is, akik lehajtott fővel élték meg a kommunizmus bűntetteinek évtizedeit. Végezetül nem árt felidézni a két évvel ezelőtt született nagyváradi nyilatkozatot, amelyben többek közt ez áll: "A kommunizmus nevében elkövetett bűntettek még nem kerültek be az összeurópai köztudatba, a bűnelkövetőket nem idézték az igazságszolgáltatás elé, és az áldozatokat nem kárpótolták.

 

Márpedig a kommunizmus sok millió európai áldozata és családtagjaik éppen úgy jogosultak a megértésre, szenvedéseik elismerésére és a jóvátételre, miként a nácizmus áldozatai." Eltelt két esztendő, az összeurópai köztudat nem változott, a nácizmus áldozataira filmek, könyvek, jóvátételek, kárpótlások emlékeztetnek, a kommunizmus nevében elkövetett bűntettekről ezen az egy napon lehet megemlékezni. Akinek egy évben egynél több napon jut eszébe, hogy valami csúfság történt százmillió emberrel, az legalábbis látens antiszemita.

 

De legalább van egy ilyen nap. Hol? Itt, Magyarországon.

 

(Apáti Miklós, Magyar Hírlap)

 

Már nem lehet hozzászólni a cikkhez.