static-aside-menu-toggler
gkSearch

Vigyázat! Csalnak! Talán emlékeznek rá, Déri Tibor, a Momentum polgármesterjelöltje és a baloldal (DK, Momentum, MSZP, PM, LMP, Jobbik) egyik jól hangzó választási ígérete volt, hogy amennyiben Újpest polgárai rájuk szavaznak, újra lesz aktív kórháza Újpestnek.

Az Árpád Kórház előtt elhangzott ígérgetés során Varju László irányításával levágták a lakatot a bezárt kórház kapujáról, azt a látszatot keltve, hogy ott ők újra aktív kórházat nyitnak.

Kiderült, ez csak a megszokott, hazugságra épülő silány politikai akció volt, ahogy a „Két szavazat a kórházért!” szórólapok is. Hiteltelenné váltak kórház ügyben akkor, amikor a 2021-es költségvetési rendeletben megvonták a Károlyi kórház részére évek óta adott évi 24 millió forintos támogatást. Ismét leleplezték magukat, „hazudnak reggel, éjjel meg este”.

Bebizonyosodott, hogy az önkormányzati kampányban tudatosan hazudtak vagy tudatlanul azzal hitegették az újpestieket, hogy az Árpád Kórházból aktív kórház lehet.

A tanulmány kimondja, amit eddig is tudtunk, hogy az Árpád Kórház:

… jelen pillanatban állami tulajdon, azon kívül annak építészeti állapota oly mértékben elavult, helykiosztási adottságai pedig olyan mértékű átalakításokat igényelnének, hogy a kiadások vélhetően felülmúlnák egy teljesen új épület megépítésének kiadásait. 

Mivel a választási ígéret számon kérhető, és mert nem tudnak mit mondani erről, Déri Tibor momentumos polgármester megrendelt egy megvalósíthatósági tanulmányt, „Kórházat Újpestnek koncepció megvalósíthatósági előtanulmánya” címmel. Amit a látszat kedvéért a nyilvánossággal is megosztott, és arra kéri az újpestieket, tekintsék át és mondják el róla a véleményüket! Ha erre kért, elmondom.

Úgy tűnik, Déri Tibor polgármester megrendelésének egy önkormányzat által finanszírozott beruházásban épülő kórház koncepciójának megvalósíthatatlan megvalósíthatósági előtanulmánya lett a vége. Szögezzük le, a kórháztervezés, építés és fenntartás nem az önkormányzat feladata, költségei jóval meghaladják lehetőségeit. Viszont a kórházzal való foglalkozás alkalmas politikai szemfényvesztésre, kormányra mutogatásra. Ez is a célja. Ígérnek egy jó nagyot, eljátsszák, hogy kórházat akarnak, majd azzal fognak előállni, hogy az állam csinálja meg és fizesse ki helyettük a számlát. Jó kampánytéma. Az újpestiek kórházat szeretnének, ezért újból lehet őket irreális ígéretekkel hitegetni.

A módszer mindig ugyanaz: kitalálnak egy témát, amire mindenki ráugrik, felfújják, majd hagyják kipukkadni. A lényeg, hogy ne kelljen semmit se csinálni, csak hergelni, uszítani és fészbukozni.

Ha valaki elolvasta a tanulmányt, már a legelején rájön arra, hogy a választási kampányban csalás áldozatául esett, de nemcsak ő, hanem az összes laikus, kórházat akaró, ám a fekvőbeteg ellátás ügyes-bajos dolgaiban járatlan újpestiek is.

Déri Tibor momentumos polgármester ezért az önleleplezésért 14,15 millió forintot fizetett ki az újpestiek pénzéből.

Nyilván további milliókat lehet még elkölteni az előtanulmányt követő – ugyan okafogyottá vált – elő, utó és egyéb tanulmányokra is.

Amióta a momentumos Déri Tibor elfoglalta a polgármesteri széket, egyre jobban láthatóvá válnak rajta az elvarjusodás jelei. Mi lesz itt, ha a végén még el is gyurcsányosodik nekünk. Egyre többen feltételezik Újpest polgármesteréről, hogy vagy gondolkodásában akadályozott, vagy megrögzött hazudozó, vagy kényszeres Facebook lájkvadász. Ez utóbbi nem zárja ki az előző diagnózisokat. Sokszor tűnik úgy, hogy az a téveszméje, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, ennek a tüneteit produkálta legutóbb is, amikor vakcinák érkezéséről képzelődött, most meg már kórházat építene.

A bejegyzéséhez fűzött hozzászólások tanúsága szerint vannak, akik elhiszik – lehet, hogy Déri is? – hogy a tanulmány eredménye egy megvalósítható önkormányzati kórházépítés. Éppen ellenkezőleg. Nem az! Ezt bárki megmondhatta volna előre, előtanulmány nélkül is. Ingyen! Déri Tibor momentumos polgármesternek pedig képesnek kellene lenni arra, hogyha már elkészült, felfogja, hogy mire jutott a tanulmány.

Egy hazugságot akart alátámasztani szakértőkkel, akik persze nem adták a nevüket ehhez, de kibontották az igazság minden részletét és burkolt formában leírták, hogy irreális elképzelés, hogy az önkormányzat meg tud valósítani egy tizenötmilliárdosra becsült kórházberuházást, ami később évente közel egymilliárd forintnyi támogatást igényel a működéséhez. De nézzük meg, mit mond erről a tanulmány:

„A tanulmány szerint Újpestre maximum 230 aktív ágy telepítése tűnhet indokoltnak …

A 230 aktív ágy számára egy ún. „zöldmezős”, vagyis új, erre a célra építendő kórház tűnik leginkább megvalósíthatónak.

A teljesség igénye nélkül meg kell említeni, hogy források bevonására a fenntartó részéről előbb-utóbb szükség lesz. Nyilván legkézenfekvőbb, ha a fenntartó Önkormányzat saját költségvetéséből különít el működést támogató keretet a kórház számára, ugyanakkor ez a legköltségesebb megoldás is, hiszen „egy az egyben”a fenntartót terheli a kórház gazdálkodási hiányának fedezése.”

Bár Újpest Önkormányzata egy gazdag önkormányzat, Wintermantel Zsolt 2019-ben tízmilliárd forint tartalékkal adta át a várost, de nem annyira, hogy kórház építésbe és működtetésbe kezdjen. A tanulmány arra jutott, hogy az önkormányzatnak a jelenlegi körülmények között akkor lehet Újpestnek kórháza, ha saját költségén megépíti tizenötmilliárd forintért – szerintem ennek a többszörösébe kerülhet – és a működését folyamatosan finanszírozza évi becsült 847 millió forinttal. Erről a tanulmányban azt olvashatjuk, hogy:

Ráadásul a tanulmány feltételezte, hogy egyáltalán az Önkormányzat, pontosabban a leendő kórház (a kórházat magában foglaló, működtető szervezet) szerződni fog tudni a NEAK-kal a 230 ágyas szolgáltatás finanszírozására. Mert ha a szerződést nem sikerül megkötni, akkor nemcsak a beruházást, hanem a teljes működtetési kiadást is valakinek fel kell vállalnia.”

Annak idején, amikor szóba került, hogy a kormány új kórház építését tervezi Budapesten, Wintermantel Zsolt polgármesterként egy zöldmezős, állami beruházásban épülő súlyponti kórház Újpesten (Észak-Pesten) történő megvalósításához kérte az újpestiek támogatását, erre még aláírásokat is gyűjtött.

Javaslata egy szuperkórházról szólt, ami beilleszthető a fővárosi fekvőbeteg ellátás fejlesztési tervébe.

A Dél-Budai „szuperkórházhoz” hasonló méretekben gondolkodott, ez a tervek szerint 223 ezer négyzetméter alapterületen, 1200 ággyal és 300 milliárd forintos tervezett költséggel fog megépülni.

Később a tanulmány szerzői előjönnek az okossággal:

„Az új újpesti kórház nyilvánvalóan akkor valósulhat meg, ha az állam is fontosnak tartaná. Újpest Önkormányzata bízik abban, hogy előbb-utóbb a kormány számára is fontos beruházás lehet.”

Abban biztosak lehetünk, hogy az alacsony ágyszám és a 15 milliárd forintos (alábecsült) építési költség mellett, az éves szinten 846 millió forintos (alábecsült) működési hiánnyal tervezett újpesti kórház megépítését egyetlen kormány sem fogja támogatni. Érdemes lenne erről Déri Tibornál komolyabb szakértőket megkérdezni, mert én nem találok jobb szót erre, ha ezt bárki jóváhagyja, az „sufnitunning” lenne.

Általános kórház épülne, jó néhány hiányzó osztállyal, pl. nem lenne szülészete, pedig Újpesten évente 700-800 gyerek jön világra. Újpest ennél többet érdemel. Sajnálatos, hogy Déri Tibor nem ismeri a méretgazdaságosság és költséghatékonyság fogalmakat. Bár ezek ismerete egy polgármestertől elvárható lenne, hiszen milliárdokkal gazdálkodik, a kórház ügyében pedig sokmilliárdról van szó. Viszont a tanulmány ismeretlen szerzői kínosan ügyeltek arra, hogy ezekre a kérdésekre választ adjanak.

Közelednek az országgyűlési választások. Figyeljék meg, nemsokára újra felteszik a régi lemezt, és aláírásgyűjtésbe kezdenek: "Kórházat Újpestnek!". Ne hagyjuk, hogy Varju László a DK alelnöke, Gyurcsány Ferenc újpesti helytartója megint átverje az újpestieket.

 

Nagy István
Fidesz frakcióvezető

Kórház ügyben újabb trükkel próbálkozik a baloldal https://ujpestifidesz.hu/images/content_img/2021/02/nagyistvan.jpg Super User