A 1­2 éves lányok ingyen kaphatnák az oltást Nyomtatás
2010. május 17.

Az önkormányzat részesítse önkéntes és térítésmentes HPV-védőoltásban a 12. életévüket betöltött leánygyermekeket – javasolta a kerület fideszes alpolgármestere. A nők méhnyakrák megbetegedését 70 százalékban a humán papilloma vírus (HPV) okozza. Az újpesti képviselő-testület március eleji ülésén határozatban döntött arról, hogy az idei költségvetésben 20 millió forintot biztosít a HPV-védőoltásra, hogy hozzájáruljon a kerületi gyermekek egészségének védelméhez.

 


 

– Az összeget – és gyermekgyógyász szakorvosok, valamint a nőgyógyászok véleményét – figyelembe véve a 12 éves leányok oltása tűnik a legcélszerűbbnek. Ez a korosztály ugyanis jó eséllyel még nem kezdte meg a szexuális életet, 13 éves korban pedig megkapják a hepatitis B védőoltást. A 14 évesek az általános iskola elhagyása után nehezebben követhetők. Az oltás megkezdésének azonban csak akkor van értelme, ha a 12 éves korosztály minden évben megkapja. A népességnyilvántartó adatai szerint tavaly 393 12 éves leánygyermek élt Újpesten – mondta el lapunknak Nagy István.

 

A védőoltás három részből áll, a vakcina ára mintegy 90 ezer forint. A jelenlegi forgalmazó – kizárólag az önkormányzati szervezésű oltások esetében – 61 ezer forintos, kedvezményes áron adná a szérumot. Persze csak a közbeszerzés során derül ki, hogy mekkora engedménnyel lehet számolni. Amennyiben az előzetes információk szerinti kedvezményes ár lenne a vakcina ára, akkor a beoltandó 12 éves leánygyermekre számolva éves szinten ez csaknem 24 millió forintos önkormányzati támogatást igényelne.

 

– Az oltás zavartalan lebonyolítása érdekében a szervezést a SZEI végezné, az oltások beadására pedig az iskolaegészségügyi szolgálatot kérnénk fel – magyarázta az alpolgármester. Szakmai javaslatok szerint azonban nemcsak a lányoknak, hanem a fiúknak is védelmet nyújt az oltóanyag. Ők nem szenvednek ettől a betegségtől, viszont a vírust terjeszthetik. – Ezért javasoljuk, hogy az önkormányzat a kerületi fiatal lányoknak és fiúknak 9-26 éves kor között adjon lehetőséget arra, hogy az oltóanyagot kedvezményesen megvásárolhassák a kijelölt gyógyszertárakban – tette hozzá Nagy István. A szociális és egészségügyi bizottság elfogadta a javaslatot, az ügyben a képviselő-testület dönt.

 

 

(HelyiTémeOnline)