Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.

A határozattal - amelyet 130 igen és 24 nem szavazat mellett szavaztak meg a képviselők - az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, és rögzíti: azt várja el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjen fel, és kerülje azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.

A dokumentum elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Leszögezi, hogy csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni. A 2022-es választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek: a fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség - áll a határozatban.
 
A dokumentum szerint ezzel szemben

"Európa a háborúba sodródás napjait" éli, az Európai Parlament további fegyverszállításokat követel, a tagállamok egy része pedig már el is kötelezte magát emellett. Ezek a lépések világháborúhoz vezethetnek"

- figyelmeztetnek.

Rögzítették azt is: a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Európa finanszírozza Oroszország háborúját. A határozat ezért ellenzi azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.

A dokumentumban a parlament felkérte a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az ukrajnai menekültek megsegítését, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget.

Megerősítették: Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, és mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében.

Felszólították a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.

Az Országgyűlés álltal elfogadott békepárti nyilatkozat 8 pontból áll. Ezek a soron következőek:

  1. Kifejezzük elkötelezettségünket a béke mellett. Azt várjuk el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.
  2. Ismételten elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelmhez.
  3. Álláspontunk szerint a Brüsszelben ellfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Oroszország háborúját finanszírozza Európa. Az energetikai szankciók egekbe löktél az energiaárakat, gazdasági károkat és tomboló inflációt okoztak minden uniós tagországban. Nincs olyan család, amely ne érezné a szankciós infláció terheit.
  4. Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okoznának számos tagországban, így Magyarországon is. Elvárjuk a brüsszeli döntéshozoktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint a nehezen jósolható előnyei. Elfogadhatatlan, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.
  5. Magyarország a háború kirobbanása óta történetének a legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtotta és hatja végre. Felhívjuk a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az ukrajnából menekültek megsegítését.
  6. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Már eddig is sokan adták az életüket a háborúban, miközben jelenleg is zajlik a sorozás annak érdekében, hogy további kárpátaljai férfiakat vigyenek a frontvonalba.
  7. Magyarország a NATO és az EurópaI Unió elkötelzett tagja. teljes jogú tagként és szuverné államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében. A 2022. évi áprilisi választások és szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek, ezek alapján megerősítjük fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség.
  8. Felszólítjuk a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól  és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak hazánknak, vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik. A háború folytatása, a halált okozó fegyverek szállítása emberek ezreinek életébe kerülhet. Csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni.
Elfogadták a kormánypártok békepárti határozatát https://ujpestifidesz.hu/images/content_img/2023/03/parl0331_2.jpg Super User
©2008 Fidesz Újpesti Szervezet