Fotó: respublika.hu

Miközben az ellenzék pártjai szabad és független sajtót követelnek, Újpesten és más fővárosi ellenzéki kerületekben megtiltják, hogy a kormánypárti képviselők megszólaljanak a helyi sajtóban.

Újpest momentumos polgármestere, Déri Tibor megtiltotta az Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft.-nek, hogy az újpesti polgárok tájékoztatását szolgáló, neki címzett nyílt levelünket közöljék.

Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere azon túl, hogy alantas és felesleges politikai akcióba kezdett a Tungsram dolgozók elbocsájtása ügyében, a leleplezéstől félve megtiltja az általa generált üggyel kapcsolatos véleményünk közlését a helyi sajtóban. Gyáván nem vállalja a nyilvános vitát a Tungsram dolgozóinak tett ígéreteit megkérdőjelező álláspontunkkal szemben. Azért, hogy megismerjék a Fidesz frakció Déri Tibor momentumos polgármester ígéreteivel szemben megfogalmazott észrevételeit, nyílt levelünket az ujpestifidesz.hu-n hozzuk nyilvánosságra. Természetesen továbbra is várjuk a polgármester érdemi válaszát is a kérdéseinkre. Aki á-t mond, mondjon b-t is.

Nyílt levél Déri Tibornak, Újpest momentumos polgármesterének

Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Tibor!

A Tungsram Rt. dolgozói ügyében írt leveledben azt írtad nekem, hogy: „A KARAVÁN HALAD!”. A mondás helyesen úgy szól, hogy:

„A KUTYA UGAT, A KARAVÁN HALAD!”

Értem én, hogy ezzel azt akartad üzenni, hogy ne ugassak bele a dolgodba.

De szólnom kell – bele kell ugatnom – mert megtéveszted a Tungsram dolgozóit és az újpestieket. Az rendben van, hogy amikor Újpest világhírű, 126 éves gyára, a Tungsram Rt. bajba kerül, akkor Te polgármesterként segíteni akarsz. Az már nincs rendben, hogy a törvények és jogszabályok ismeretének hiányában olyan ígéretek hangzanak el a szádból, amikkel a Tungsram dolgozóit csak hitegeted és mivel tudatosan teszed, ezek hazugságok. Vagy nem tudod, hogy amiről beszéltél, azok törvény szerint nem rád, hanem a Kormányhivatalra tartoznak. Nem a Te hatásköröd, semmi közöd hozzájuk.

A KUTYA UGAT, A KARAVÁN HALAD.

De a karavánt nem Te vezeted – hál’ Istennek, mert abból nagy baj lenne – hanem a Kormányhivatal!

Te most megint csak egy primitív, megtévesztő politikai akciót vezettél. Egy politikai katasztrófatúrát, amelyben politikushiénák köröztek a bizonytalan jövőjű Tungsram-dolgozók körül. Egy újabb hazugságkampányt. Olyat, mint 2019-ben, amikor új kórházat, kétszázötven szociális bérlakást és a nyugdíjasok támogatását ígérted. Ezekből sem lett semmi.

Egyértelmű, amit most csináltál, pótcselekvés. Megijedtél a baloldali összefogás április harmadikai katasztrofális vereségétől, mivel polgármesteri tevékenységed is épp úgy egy teljes kudarc. Valamit fel kellett mutatni.

Furcsa volt hallgatni azt a politikus gárdát, akiket magad köré gyűjtöttél ennek érdekében. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a neoliberális Demokratikus Koalíció, a liberális Momentum – amelynek jómagad is a tagja vagy –, a baloldali zöldpárt Párbeszéd és a konzervatív hagyományokból is építkező zöldpárt, az LMP képviselői szájából elhangzó piac- és versenyellenes, szélsőbaloldali mondatokat hallottam.

Nem semmi átváltozásnak lehettünk szem- és fültanúi.

A közös sajtótájékoztatón baloldali szövetségeseid cáfolták mindazt, amiért Te teljesen feleslegesen összehívtad az egyeztetést.

Kiss Ambrus Párbeszédes főpolgármester-helyettes megállapította, hogy munkaerőhiány van.

Varju László DK-s országgyűlési képviselő hozzászólása arról szólt, hogy a dolgozók elhelyezése a kormány feladata.

A Téged dicsérő mondatokért odarendelt szakszervezeti vezető, Sallai Gábor pedig azt nyilatkozta, hogy „Negyedóránként csörög a telefonom különböző cégek ajánlataival”, több mint száz cég kereste már őket, hogy átvennék a Tungsram dolgozóit. Amit Te is tudtál, mert tájékoztattak róla. Csak sunyin elhallgattad – lehazudtad – mert nem illett az önfényező koncepciódba.

Ezek a hozzászólások már azt igazolják, hogy ennek a tárgyalásnak semmi értelme nem volt. Ez senkinek nem tűnt fel. Csak engem zavart, hogy ennek az egész cirkusznak így semmi értelme nem volt, szerinted meg beleugatok a segíteni akarók dolgába.

Nem illett a koncepciódba az sem, hogy engem kérj fel dr. Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő helyettesítésére, mert akkor nem tudod felemlegetni hiányzását. Mivel ismersz, tudod, hogy hangot adtam volna annak a véleményemnek, hogy az önkormányzatoknak az elbocsájtások ügyében nincs semmi olyan feladata, amiről beszéltél. (Hogy mi lenne igazán, odáig még nem jutottál el.)

Ha jelen vagyok, akkor nem lett volna annyira „fantasztikusnak” eladható ez a nagy semmi.

Neked a Tungsram dolgozók ügyében nem volt, nincs és nem is lesz dolgod. Ugyanis nincs rá hatásköröd. Amiről az egyeztetés szólt, az a Fővárosi Munkaügyi Központ feladata. A Tungsramnak és más munkáltatóknak velük kell együttműködni csoportos létszámleépítés esetén.

Ez az egész műsor csak egy Facebook-bejegyzésért meg egy sajtótájékoztató kedvéért lett összehozva. De a nagyotmondás és az ellenzéki képviselők kormányzatot számon kérő nyilatkozatai nem segítenek az elbocsátandó embereken. Rajtuk a fővárosi Kormányhivatal tud segíteni.

Az önfényező Facebook-posztok nem teremtenek munkahelyeket.

A karavánt szerencsére nem Te fogod vezetni, hanem a közigazgatás azon felelős vezetői, akiknek van szakértelme és felhatalmazása a csoportos elbocsátások kezelésére.

A Főváros Munkaügyi Központ jelenleg több mint tizenegyezer betölthető munkahelyet tart nyilván, és akkor még nem beszéltünk Újpest agglomerációjában folyamatban lévő nagyberuházásokról, valamint a Pest megyében működő multinacionális cégek munkaerő-igényéről.

Mindenki joggal várja el Újpest polgármesterétől, hogy megszólalásaiban legyen érdemi tartalom. Az általad „fantasztikus eredménnyel” zárult tárgyalás eredménye csak süket duma lett.

Hozzáadott érték nincs, legfeljebb az üdítő, a kávé és pogácsa, amit a vendégek elfogyasztottak. Megpróbálod eladni a semmit.

Mivel vitatom a Tungsram-elbocsájtások ügyében tett „lépéseid” – jelzem, még el sem kezdődtek a menesztések – kérlek, győzz meg róla, hogy a sajtóban elhangzott ígéreteid valósak és megalapozottak.

Ha igen, akkor Te már biztos rendelkezel feladatokra bontott ütemtervvel, határidőkkel és meg vannak határozva a hozzájuk rendelt források is.

Azért, hogy ne járjon rengeteg felesleges munkával, mindegyik ígéretednél jelzem, miért tartom ezt az egészet egy átlátszó hazugságnak. Tehát:

Várom válaszod a fenti kérdésekre és felvetésekre.

Az öledbe hullott a polgármesteri feladat, amire nem voltál felkészülve. Ez talán még megbocsájtható, de az, hogy az elmúlt két és fél évben nem tudtál felnőni a feladathoz, az viszont már nem megbocsájtható. Az, hogy felelőtlenül, politikai akciókkal próbálod pótolni a semmittevést  az alkalmatlanságod bizonyítéka.

Kanász-Nagy Máté, akit alpolgármesterként vettél magad mellé, az LMP-s társelnökség mellett nem volt képes ellátni újpesti feladatait. Te voltál a munkáltatója és hagytad, hogy az LMP napi ügyeivel, a baloldali előválasztással, az LMP, Márki-Zay Péter és a baloldal választási kampányával foglalkozzon ahelyett, hogy az újpestiekért dolgozott volna a milliós fizetéséért.

Talán önvizsgálatot tartottál és rájöttél, hogy eddig Te sem dolgoztál meg a fizetésedért. Úgy tűnik, most észbe kaptál és politikai marketingbe kezdtél.

Azért, hogy ez ne derüljön ki, a laikus és hiszékeny követőidet megtévesztetted egy demagóg politikai akcióval.

De próbálj meg politikai akciók helyett inkább a polgármesteri munkádra koncentrálni. Ne a Facebook legyen a munkáltatód, mert az nem viszi előre Újpest közösségét. Ne a like-okat és a kommenteket nézd a nap huszonnégy órájában, hanem dolgozz. Tiszteld meg polgármesteri tisztségedet azzal, hogy nem hazudsz.

Tekintettel arra, hogy sok időre lesz szükséged az ígéreteid szükségességének bizonyítására, ezért nagyvonalúan eltekintek a rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívásától. De a következő képviselő-testületi ülésen viszont mindenképpen várom a Te beszámolód az elvégzett munkáról.

Persze azt is elfogadom, ha csak annyit írsz, hogy „István, igazad van! Bocsánat!” Megígérem, hogy nem fogom nyilvánosságra hozni.

De akkor sem sértődök meg, ha benyújtod a lemondásodat!

 

Újpest, 2022. május 7.

 

Barátsággal

 

Nagy István
FIDESZ-Újpestért Egyesület frakciószövetség

 

Tungsram nyílt levél https://ujpestifidesz.hu/images/content_img/2022/05/tungsram.jpg Super User
©2008 Fidesz Újpesti Szervezet